Írta: Tamás Gergely

Az élet nem áll meg 2018 – ban sem, a folyamatosan fejlődő gasztronómiai világban újabbnál újabb tendenciák ütik fel a fejüket, amelyek rövidebb, vagy hosszabb időre meghatározzák az éttermek tálalási, főzés stílusát. Két ember szerelme az esküvői ceremónia keretében válhat teljessé, amikor összekötik az életüket örökre. A szertartások ma már egyre inkább átalakulnak, a régi szokások egy része eltűnik, mások tiszteletből, hagyományból fennmaradnak, de időről időre új trendek befolyásolják ezt a gyönyörű rituálét. Különböző szakmai blogok és szakértők alapján összeállítjuk, hogy idén milyen irányzatok lesznek jellemzőek az esküvőkre.


Színek, Illatok, Virágok


Az idei év a színes kiegészítőkről és alapanyagokról fog szólni, hiszen a mai modern világunkban a vízualitás egyre inkább nagyobb hangsúlyt kap, mind a tányéron, mind pedig a kellékek tekintetében. A különböző árnyalatokat jól kiemelhetjük egy fehér alappal, amelyen a díszes ételköltemények és a teríték különleges, varázslatos hangulatot teremtenek majd. A Coco Wedding Evenues esküvői helyszíneket bíztositó cég blogbejegyzésében mágikus esküvőknek hívott trendet állítja az idei év leginkább várt irányzatának. A részletek és az ételek Shakespeare Szentivánéji álmát elevenítik meg, amelyek egy lenyűgöző mesevilágot teremtenek majd az álompár számára. A díszlet gazdag zöld növényekben, különböző virágokban és persze a hangulatot adó fénydekorációkban, amelyek tündérkertté varázsolják a helyszínt. Az ehető virágok a tányérokon is fontos részletté válnak, hiszen számtalan variációt kitalálhatunk a díszítésre, mint pl. a levendula, a körömvirág, a jázmin, az ibolya, az év új sztárja a narancsvirág. Azonban itt nem állunk meg, hiszen erre a témára számos elemet ráépíthetünk, a virágok megjelenhetnek a koktélokban, és a desszertben is, akár egész menüsort tálalhatunk virágokkal díszítve.


Tipp:
Érdemes a mennyaszonyi csokor színvilágához alakítani a menüben és a díszítésben megjelenő virágkollekciót.
A macaron divatos édesség, amelyből ma már itthon remek minőségű szerezhető be, színekben jól variálható, amellyel még díszesebbé tehetjük az asztalokat és a tortát is.

#plating #presentation

2018 Élelmiszer trendek: Az esküvőnk ízét WOW

Rózsás – Narancsos vaj

Képtalálat a következőre: „flower plating fine dining”

Cékla – Málna – Bárány

Lucy Davenport fotója


Minimalizálj


A modern tálalást egyre inkább a minimalista stílus befolyásolja, az elismert és profi séfek nagy része törekszik arra, hogy elkerülje a túlzsúfolt tányérokat. Ez a stílus elegánssá teszi az egész ünnepi ételsor hangulatát, amely kifinomulttá varázsolja az egész ceremóniát. A szertartásra kiválasztott helység tiszta festővászonként szerepelhet a házasodni készülő pár számára, amelyet olyanná varázsolnak, amely nekik megfelel. Ha minimalista stílusra törekszenek, akkor olyan helyszínt választanak, ahol nagy és tágas terek vannak, amelyekhez akár nagy ablakok is párosulhatnak, mert ezek tágítják azt. A díszítés során törekedjünk arra, hogy letisztult és egyszerű hangulata legyen. Ez a stílus mindig igyekszik kiemelni az egyszerűséget, gyakran megjelenik benne a természet, mint elem, viszont az előbbi stílushoz képest itt a fehér és a zöld nagy hangsúlyt kaphat, a színes elemek viszont háttérbe szorulnak. A menüsor kiválasztásánál és a teritéknél is törekedjünk erre, az ezüst, a nemesacél, a kristály remekül harmonizálnak ezzel a stílussal. Az asztalt borító textil és a tányérok legyenek világosak, amelyek mellett jól érvényesülnek a fém evőeszközök. Az ételeknél is próbáljunk letisztultságra törekedni, ez a luxust és az eleganciát fogja tükrözni. Az alapanygok és a díszítés során próbáljunk a sötét és a világos kontrasztjára helyezni a hangsúlyt, remek színeket adhat a cékla, a szeder például. Desszertekben a citrom és a vanília kaphat szerepet, amelyek a sárga és a fehér színeket hangsúlyozzák ki. A rusztikusság jól kiemeli ezt a stílust.

Bárány, szeder, cékla (Lucy Davenport fotója)

Citrombomba (Lucy Davenport fotója)

Rustic meets industrial in wooden table signage with metal numbers.

Madrone sült krumpli Christopher Kostow séf


Film Noir


A modern esküvők egyre inkább próbálnak eltérni a megszokottól, ma már a különböző színek ötvözése nem szokatlan, azonban a fekete árnyalatait beleszőni nagyon extrém lehet. Pedig nagyon hangulatos egy Casablanca film stílusát megidéző díszlet, amely hozza a Hollywoodi hőskor feelingjét. A vacsora stílusát is építsük a fekete ötven árnyalatára, amely mostanában nagyon felkapott a különböző social mediak – ban. A monochrom tányérok nagyon beleillenek ebbe a trendbe, ha ilyen esküvőt tervezünk, figyeljünk oda, hogy a színek hiányát, különböző játékokkal törjük meg, mint pl. a különböző állagok legyenek jól elkülöníthetőek. A természetes alapanyagokat sem kell feladnunk, hiszen ma már rengeteg olyan technika van, amely megőrzi az alapanyagok színvilágát. Tészta készítésénél használjunk növényi szént, amellyel rendkívül jól dekorálhatunk is. A fekete vacsora megdöbbentő lehet, de az biztos, hogy a végén mindenki arról fog beszélni, hogy ez működik. Szerintem a fekete igen elegáns lehet, ha megfelelő egyensúlyban használjuk azokat. Desszert vonalban nagyon ütős sütiket rakhatunk a vendégek elé.

Képtalálat a következőre: „noir fine dining”

Kapcsolódó kép

Squid and squid ink. #plating #presentation

bb22dbff1583f08943037fb87a65ac5d


Helyi értékek


A mai gasztronómiában egyre inkább fontos, hogy az ételeinket olyan alapanyagokból készítsük el, amelyek a környezetünkben megtalálhatóak, helyi vállalkozók állítják elő, helyben termett, ezáltal támogatjuk a közvetlen körünkben élőket és a munkájukat is. De ez kiterjeszthető akár az egész esküvőre is, megpróbálhatunk minden díszítést, munkafázist, ételt saját régiónkban felkutatni és beszerezni. A helyszín kiválasztásakor jó minta lehet egy olyan, ahol saját konyhakert is található, így biztosak lehetünk benne, hogy az alapanyagok egy része ott termett. Hazánkban ez még kevésbé megoldott, de egyre inkább az az irány, hogy a helyi termelőktől származzon az alapanyag. Remek helyszín lehet Magyarország egyik, hanem a legjobb vidéki étterme, a Château Visz luxushotel és étterem, ahol oyan színtre emelték a gasztronómia művészetét, hogy már egyetlen vacsora megállná a helyét bármely esküvőn a világon. Itt mindent megtesznek, hogy igazi álomesküvővé varázsolják a pillanatot. Előzetes egyeztetés mellett a séf és csapata kialakítja a végső menüsort, amelyben a lehető legtöbb helyi alapanyagot használják fel, mert számukra a lokálpatriotizmus az egyik legfontosabb szemlélet. Így bíztosítható leginkább, hogy a felhasznált hozzávalók a legfrissebbek legyenek. A régió legjellemzőbb termékei közül a balatoni halra nagy hangsúlyt fektetnek, hiszen a tó meghatározza az egész vidéket, ezért néhány fogásukat erre építik. Környékbeli vadásztársaságoktól szerzik be a vadhúsokat, amelyek a legjobb minőségűek közé tartoznak az országban. Azt hiszem a Château Visz minden tekintetben megfelel ennek a trendnek, a környék és a kastély pedig csodálatos hátteret bíztosít a nagy naphoz.

Chateu Visz remek helyszín lehet egy álomesküvőre, helyi, regionális elemekre épülő menüsor, a saját kertjükben termett fűszerekkel ízesítve. (További képek: itt)

Képtalálat a következőre: „chateau visz food”

Chateu Visz

Kép a szállásról a galériában

Chateu Visz

See this Instagram photo by @foodstarz_official • 2,791 likes

Top quality Dublin bay lobster from Brittany, served with roasted carrots, carrot-orange cream, crustaceans bisque and vadouvan seasoning. A creation of chefs Martijn Defauw and Niels Vroman at the fine dining restaurant of Hotel Damier in Kortijk. | Photography by Adriaan Van Looy

smart-and-creative-food-presentation-ideas-9

Helyben lévő termékek közül, az egyik legkönnyebben beszerezhető a tojás, amely csodálatosan tálalható. (Lucy Davenport fotója)

Képtalálat a következőre: „Potato crisp filled with roasted scallions, potato purée, black truffle, salt & vinegar potato glass”

A burgonya is remek alapanyag, amely könnyen beszerezhető és varázslatosan alakítható (burgonya, pirítot hagymával, szarvasgombával, burgonyapürével, sós, ecetes burgonyaüveg búra alatt)

Kézzelfoghatóan


Egyre divatosabbá válnak az úgynevezet pimp your pancake vagy pimp your coupcake bárok a tengerentúlon, amelyek idén meghódíthatják a hazai esküvők kifinomult világát. A személyreszabott apró teasütemények és a különböző kézműves italok egy mesébe illő teadélután illuzióját idézik meg, ahol együtt italozhatunk a Bolond kalapossal és a Fehér nyúllal. Ezekben az édesség bárokban az a legjobb, hogy egyszerűen kezelhetők a vendéglátó és a vendég részéről is, hiszen a kis méretű harapnivalókat társalgás közben is magukkal tudják vinni, nem köti őket az asztalhoz, és evőeszközre sincs szükség. A párok személyre szabhatják ezeket a süteményeket, akár nevük kezdőbetűit is kialakíthatják belőlük. A cupcakekek és az emelt tornyok ma már olyan minőségűek, hogy egy ilyen kiemelt eseményen is megállják a helyüket. Rengeteg típusú és formájú koktélt kínálhatunk mellé, amelyek lehetnek alkoholosak, vagy alkohol mentesek is. Ezek díszítésére rengeteg féle lehetőségünk van, a különböző színű és alakú jégkockáktól, a gyógynövényeken keresztül a különböző virágokig és bogyós gyümölcsökig. Legyünk kreatívak és álmodjuk meg saját mesebeli teadélutánunkat, ahogy azt az Aliz Csodaországban láthattuk. Az édes fogások mellett természetesen a különböző sós snackek is szerepet kapnak, így kialakítva egy egész vacsora menüsorát.

Képtalálat a következőre: „cupcake fine dining”

Tiramisu Cupcake

Képtalálat a következőre: „cocktail michelin star”

Képtalálat a következőre: „pimp your cupcake bar wedding”

Shrimp cocktail at our Michelin star restaurant Kokkeriet, Copenhagen - Denmark.

Garnélakoktél (Kokkeriet, Koppenhága)

Entertaining for cocktail wedding reception dinner party engagement birthday…

Churros koktél

Képtalálat a következőre: „American bar cocktail”

Képtalálat a következőre: „A nomad bar shot”

Kapcsolódó kép

Képtalálat a következőre: „amuse bouche fine dining”

Az Amouse Bouche divatos s könnyen kezelhető apró fogások, amelyek megállják a helyüket egy ilyen helyen is.

Képtalálat a következőre: „snack michelin star restaurant”

Burgonya és rák (Kokkeriet, Koppenhága)

Képtalálat a következőre: „party snacks fine dining”

Kapcsolódó kép

Képtalálat a következőre: „party snacks fine dining”

Kedves házasulandó szerelmesek! Az esküvő szervező iparág és a catering cégek folyamatosan igazodnak a trendekhez, ne hagyjuk, hogy bármi is az álom esküvötők és közétek álljon, a lehetőségek száma végtelen, nézelődjetek és érdeklődjetek az internet világában, mert számos blog és szakmai oldal áll a segítségetekre. Kedves vendéglátók! A modern tálalási technikák és konyhai módszerek nem lesznek akadályai annak, hogy hagyományos ételeket teremtsetek új, szebb formában. A felelőség, hogy új gasztrokultúrát teremtsünk itthon, a tiétek is, hiszen sokszor a vendég nem ismeri, hogy milyen lehetőségei vannak, ezért ne legyetek restek és ajánljátok a legjobbat. A hagyomány és tisztelet nem zárja ki, hogy a fiatal, vagy kevésbé fiatal párok a legszebb napjukon egy nagyszerű és maradandó élménnyel gazdagodjanak testileg és lelkileg, amelynek alapjai a legjobb ételek. Célunk az inspiráció, az ötlet adás volt, a többi rajtatok múlik.


 

Forrás

Cocco Wedding Venue

Brides

Külön Köszönet: Chateau Visz 

Martha Stuart

Lucy Davenport

Wedding Ideas

Fine Dining Lovers

A képek hivatkozásai rájuk kattintva érhetőek el!


2018.02.16.

By #ESZAKTOUR AND GASZTROWORLD

img_20180216_0145571442907080770488395.png

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.