Írta és szerkesztette: Tamás Gergely

Idén is az év első és legfontosabb versenyére került sor Lyon – ban, ahol a világ legjobb séfjei csaptak össze azért, hogy elnyerjék a tiszteletre méltó Paul Bocuse – ról mintázott szobrocskákat. Az északi országok uralták a mezőnyt, az első négy helyezett ország skandináv volt.

Lyon, 2019


Paul Bocuse szellemisége átitatta az egész idei Bocuse d’Or légkörét, amely tökéletesen megmutatta, hogy a legendás séf öröksége tovább él. Amikor kitalálta ezt az eseményt, az volt a célja, hogy kiemelje a legtehetségesebb és a legkiválóbb szakácsokat a világ elitjéből. 1987. januárja óta eltelt időszak alatt sok minden megváltozott, a francia konyha minden eddiginél nagyobb változások előtt áll, az új generációknak meg kell küzdeniük az olyan nagy és híres gasztronómiai művészek hagyatékával, mint pl. Joël Robuchon, az ezredes. Az idei rendezvény nem okozott nagy meglepetéseket, de mindenképp egy változó és átalakuló kulináris világkép kialakulását vetíti elő. De mégis mennyire változik a kép, vagy csak eldőlt, hogy az északi konyha végérvényesen megdönti a franciák egyeduralmát?


“Ez az a pillanat, amire már régóta vártam, és keményen küzdöttem érte, így nagyszerű itt állni.

Tavaly szeptember óta intenzíven dolgozom, egész nap a konyhán úgy éreztem, hogy minden részlet sikerült.

Megtettük. Jó szintet értünk el, és nem volt meglepetés.

Kenneth – Toft – Hansen, a Dán csapat séfje

A Bocus d’Or 2019 – es világdöntőjének eredményei tükrözik a világ gasztronómiai helyzetét. Az első helyen a Dán csapat végzett, amelyet
Kenneth – Toft – Hansen séf (Svinkløv Badehotel), Christian Wellendorf – Kleinert commis és
Rasmus Kofoed (Geranium) edző alkotott.

Kenneth – Toft – Hansen, amikor nem a Bocuse d’Or – ra készül, akkor egy gasztronómiai zarándok helyet szeretne létrehozni Jütland eldugott részén, annak az északi partján. Mindenképp pozitív előrejelzés lehet számára ez a győzelem, hiszen Kenneth nagy tervekkel indult neki az évnek, ahogy mondja: “So bocuse, baby and bath hotel!” Az eredményekben nagy szerepe van Rasmus Kofoed – nek is, aki már szinte mindent megnyert amit lehetett, 2005 – ben bronzérmes, 2007 – ben ezüst, majd 2011 – ben arany érmes lett. A Geranium séfje két évvel ezelőtt Széll Tamást edzette, és vették be Lyon – t 2017 – ben. Azonban az egyik legfontosabb, hogy a jobb keze Christian Wellendorf – Kleinert zseniálisan segítette és egészítette ki a verseny során, ezzel Ő lett az idei verseny legjobb commis – a. Dánia győzelme tovább erősítette a skandináv országok hatalmát a Bocuse d’Or történetében.


“Óriási kiváltság volt, hogy Rasmus – sal dolgozhattam együtt a konyhán.

Rasmus hatalmas támogatást adott nekem, és a kezdetektől hitt bennem.”


Kenneth – Toft – Hansen, a Dán csapat séfje

A második helyezett Svédország lett, amely Sebastian Gibrandt séf vezényletével szerezte meg az ezüst szobrocskát. A csapatot
Tommy Myllymäki edző és Gustav Leonhardt commis egészítette ki.

Svédországban újra elindult a magas minőségű gasztronómia fejlődése, amelynek egyik mozgatórúgója a Bocuse d’Or – on elért eredmények. Sebastian Gibrandt a saját catering cégét, a Gibrand’s Gastronomi – t igazgatja és tanácsadói feladatokat is ellát. A főzési stílusára a kompromisszumok nélküli, profi hozzáállás jellemző, amely során nagy hangsúlyt fektet az alapanyagokra, azok jellemzőinek kiemelésére, és a természetes aromák megtartására. Egy álma vált valóra, hogy versenyezhet a Bocuse d’Or – on, a csapatával együtt. Jó társat választottak, aki tapasztalatával segítette őket a felkészülés során. Tommy Myllymäki 2011 – ben és 2015 – ben is ott volt Lyonban és dobogós helyeken végzett (2.,3.). Az idei versenyen a svéd csapat tisztelgett a Nobel – díjnak.


“A főzésem mellett az év során szeretnék tisztelegni a Nobel-díjasok fantasztikus felfedezéseikért és kemény munkájukért. 

Ezeket az embereket szem előtt tartva készítettem el a Bocuse d’Or ételeimet. 

Benne van a fizika, a közgazdaságtan, a kémia, a kultúra, az egészség és nem utolsósorban a diplomácia. 

Az étkezés a béke jelképe!”

Sebastian Gibrandt, a svéd csapat séfje

A harmadik helyezett a norvég csapat lett, Christian André Pettersen séffel az élen. Az edzője Gunnar Hvarnes – sel és commis – ával Hávard André Josdal – lal a csapatában.

Christian André Pettersen (Mondo Restaurant) harmadik helyezésével a legsikeresebb csapat lett a norvég, a Bocuse d’Or történetében, ahol eddig 11 érmet szereztek meg az elmúlt 30 évben. Sikersportág lett Norvégiában a gasztronómia, azonban ez a bronz csalódással érhet fel számukra, hiszen az Európai döntőben szerzett első helyezés után joggal számoltak a Lyon – i sikerrel is. Christian André Pettersen beleszületett ebbe a szakmába, már gyermekként apja mellett dolgozott, aki maga is szakács volt. Anyja ázsiai származású, így Pettersen – t a keleti konyha mindig is inspirálta. Gyermekéveiben apjával követték Terje Nesset, aki 1999 – ben nyert aranyat Lyonban. Ő azóta is álmodozik arról, hogy egyszer ő állhat ott majd az első helyen. Az édesapja mindig biztatta őt, Pettersen több versenyen is részt vett, a helyi győzelmek után, a San Pellegrino Young Chef világdöntőjében is szerepelt. Munkájában harmóniában van a Távol – Keleti ízvilág és a Nordic cuisine által teremtett felfogás.

Amikor ott állsz, várva az eredményt, persze reménykedsz az aranyért, de ez egy erős verseny, és boldog vagyok a helyszínen a dobogón!

60-70 ország van ebben a versenyben, 24 a döntőre jogosult. Végül a dobogóra jutunk – és a világ három legjobbja közé tartozunk. 
Ez hatalmas eredmény”

Christian André Pettersen, Norvégia séfje

A negyedik helyen ért célba a
Ismo Sipeläisen séf, Tommi Tuominen edző és
Johan Kurkelan commis alkotta Finnország csapata.

A finn csapat zökkenőmentesen és biztosan dolgozta végig a versenyt, az elmúlt egy év alatt, több mint 20 alkalommal szimulálták le az 5 óra 35 perces etapot. Ismo Sipeläisen felkészült, és nemzetközileg tapasztalt versenyző, aki 2015 – ben már járt Lyon – ban és megtapasztalta, hogy milyen itt versenyezni. A Finn Bocuse d’Or akadémia célja, hogy a lehető legjobb szakembereket válogassák össze a csapatba, hogy a nemzeti válogatott sikeres lehessen a világdöntőben. A csapat negyedik helyezése jól mutatja, hogy a Finn gasztronómia is képes felvenni a versenyt az erősebb ellenfelekkel és képes felnőni a többi északi ország kulináris mezőnyébe.


“A verseny szintje kemény, és a rész munkák teljesítménye meglehetősen egyenletes volt. 

A Chartreuse sok csapat számára nehéz volt, és ez sokat dobott a színvonalon. 

Finnország előnye az volt, hogy chartreusunk összhangban állt a küldetésünkkel, sok csapat kockázatot vállalt, és különböző döntéseket hozott a nehézségekkel kapcsolatban.”

Matti Jämsén, zsűri ELNÖK

A magyar csapat a 24 csapatos mezőnyben a 12. helyen végzett. Gratulálunk az elért eredményhez Pohner Ádám séfnek, Segal Viktornak a team edzőjének és Csillag Richárdnak commis – nak.

Carré de Veau „Balaton”

 sült borjúkaraj, borjúmirigy csicsókával és tárkonnyal, csicsókakrém, radicchio, retek „gombóc”, mustáros zöldborsó, hagyma tart, „derelye”


Pohner Ádám a Balaton partjáról érkezett Lyonban, úgy, hogy az európai döntőben a nyolcadik helyen végzett. A balatonszemesi Kistücsök étterem séfhelyettese a keddi napon lépett ringbe, amikor is azt a kevés kellemetlenséget leszámítva, hogy tönkrement a sokkolójuk, az eltervezettek szerint ment minden. A 24 éves fiatal séf, aki rajong a Star Wars – ért, a kedvenc étele a csirke paprikás, a gimnáziumban jött rá, hogy szakács szeretne lenni. 2015 – ben már járt Lyon – ban Molnár Gábor commis – aként. A csapatot Orjan Johannessen és
Odd Ivar Solvold is segítette. A magyar csapat ismét megmutatta, hogy tehetséggel, kitartással és összeszedett munkával bele lehet kerülni a nagy kulináris nemzetek közé.

Chartreuse „Hommage Robouchon”

chartreuse burgonya, padlizsán, kagylófélék, tormás almasaláta, uborka, pastis mártás


  • Legjobb poszter: Marokkó
  • Legjobb commis: Dánia
  • Legjobb tányértéma különdíja: Franciaország
  • Legjobb hústál különdíja: Finnország

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.