A BBQ portrék cikkünkkel szeretnénk útjára indítani egy olyan sorozatot, amely bemutatja a hazai barbecue társadalom legikonikusabb személyiségeit, társulásait, akik megváltoztatják a hazai vendéglátásról alkotott képünket. Kedves olvasó! Légy üdvözölve a füst elképesztő világában.

“A Mi fűszerünk a füst!”

Serényi Zsolt

Van egy hely a Budapest szívében, ahol a hús sütésének művészete otthonra talált. Két fővárosi srác, akiket a sors hozott össze,  azért, hogy valami olyat alkossanak, amely  hosszú távon meghatározza az erről a  műfajról alkotott véleményünket,  látásmódunkat. Egy kis amerikai életérzés a Európa legszebb fővárosának középpontjában.  De van Budapestnek sajátos ízvilága?

“Habitus, mentalitás, hozzáállás. Fogyasztói, meg ételkészítői szinten is. Nehéz ezt megfogalmazni, de mi azért bele tudjuk magunkat tenni. Minél több az akadály, annál könnyebb elesni.

Budapesten muszáj valamivel kitűnni, mert rengeteg hely van és inkább ez, amire Budapest nevel, hogy hogyan tudsz más lenni, hogyan tudsz jobb, ügyesebb lenni, mint a másik. Itt az elvárások urbánusabbak, mint vidéken, egy nyugodtabb helyen.”

Urbán Roland

A BP BARbq csapata:

Serényi Zsolt, a tetovált séf, a TV Paprika folyamatos szereplője, számtalan siker könyv szerzője. Urbán Roland, magyar bajnok bártender. Orsó Gábor, pitmaster. Urbán Gergő, bárfőnök.

Serényi Zsolt és Urbán Roland tulajdonosok célja, hogy egy olyan helyet alkossanak, ahol jól érzik magukat. Két különleges és tehetséges úriember, akik az élet, a gasztronómia különböző területéről érkeztek, és az ott szerzett tapasztalatokat összegyúrva megalkottak egy olyan helyet, életérzést, amely ma már kikerülhetetlen, ha barbecue – ról beszélgetünk. A
BP BARbq, ahogy a neve is mutatja, azt az utat tűzte ki célul, hogy egyesíti a füstön sült ételek lelkületét a legjobb italokkal, amelyekben mindkettőjük szaktudása meg tud jelenni. Azonban azt látjuk és tapasztaljuk, hogy ez a világ nagyon könnyen beszippantja az embert és válik szerelmesévé ennek a stílusnak. Ma már mindketten komolyan veszik ezt a fajta főzési technikát, amelyben sok lehetőséget látnak és inspirációt találnak. De mit is jelent számukra a BBQ?

“Mindent.

Zsolt úttörő gyakorlatilag a témában. Tehát az elsők között jegyzik, aki elkezdte. Az a vicces egyébként, hogy pont egy olyan csapattól látott először sütést, akiket annyira nem ismert el azóta sem senki.

Egyszer az Andrássy úton volt egy parádé, 10-15 éve. A Buffalo akkor hozta be az első mozdonyait. Ott látta meg Zsolt. Én később csöppentem bele, nagyjából 4-5 éve. Totálisan magával ragadott a történet.

Azóta a szerelem a munka, a családunk megélhetése és minden e körül mozog most már.”

Urbán Roland

A BP BARbq nem akar több lenni, mint ami, és ez az, ami megteremti a hely sajátos szellemiségét. A srácok személyiségét és mentalitását tökéletesen átadja, mindazt amit ki akarnak fejezni az ételeken keresztül.

“A sikerünk abban rejlik, hogy mind a ketten a Zsolttal olyan emberek vagyunk, hogy szeretünk vendéglátó helyekre járni és amikor a legelső alkalommal komolyabban felvetődött a közös vállalkozás kérdése, akkor mind a ketten azt mondtuk, hogy ezt a helyet a vendégeknek csináljuk, de igazából magunknak, tehát olyan helyet szeretnénk vinni, ahová mi is szívesen beülünk.

És azt gondoltuk, vagy bíztunk abban, hogy az az ízlés, amit mi képviselünk, az a többi embernek is tetszeni fog. Beleértve itt az őszinteséget, ez a hely nem akar több lenni, mint ami soha nem is akart más lenni.”

Urbán Roland
Az egyik kedvencünk, a Ruben szendvics

Budapest a hely, ahol otthon érzik magukat, városi életformához szokott srácok, akiket a véletlen sodort egymás mellé és találták meg azt a fajta irányvonalat, amelyben sikeresek tudnak lenni. A hely mérete és kialakítása meghatározza azt a fajta öntudatot, amely definiálja az étterem hangulatát, ehhez párosulnak a srácok markáns személyiségjegyei, amelyek miatt működik és szerethető a BP BARbq. Úttörők voltak a maguk nemében, hiszen elsők között törték át a hazai közízlésnek azt a határát, amely addig meghatározta a hazai gasztronómiai vonalat. Kockáztatva felvállalták és meglátták a lehetőséget a barbecue műfajában, amely akkor még csak gyerekcipőben járni tanult. Azt mondhatjuk, hogy ma már igen csak sikeresnek mondható stílusban példaértékű kezdeményezést hoztak létre, és a jövőben is annak fejlődésért dolgoznak. Nem kétséges, hogy még sokáig meghatározzák majd ezt a vendéglátási formát!

“Lokálpatrióták vagyunk. Az utcák, a terek, a stadion, a minden. Budapest folyamatosan lüktető világvárossá nőtte ki magát. Ez a pezsgés, nyüzsgés, lendület a lehetőségek széles tárháza ami itt nyílik, legyen szó szabadidős programról, szórakozásról, bármiről, ezt imádom.”

Urbán Roland

Tetoválás, lazaság és kanapé. Ez a hely nem akar több lenni, mint ami, viszont a hozzáállásukkal kivívták a vendégek tiszteletét és szeretetét. Ha megkérdezzük Őket, hogy mit is jelent számukra ez az étterem, egy szóval fognak válaszolni: Otthon!

“Ez az otthon. Mindenkinek az legyen. Az a jó, ha mindenki úgy érzi, otthon van. Nálunk mindenki bármit kérdezhet. A konyha mindenki számára nyitva van, bárki bemehet megnézni, mi és hogy készül. Be lehet nézni a sütőbe. Lehet beszélgetni a tulajdonosokkal, dolgozókkal, akárkivel. Azt szeretnénk, hogy otthon érezd magad, mert akkor jól érzed magad, ha jól érzed magad, akkor boldog vagy. Ha boldog vagy, elmondod másnak is, A történet pedig így kerek.”

Urbán Roland

BBQ, egy főzési stílus, amely komoly szakértelmet és kitartást követel meg. Ez a műfaj az USA déli államaiból kiindulva hódította meg a világot, és formálta át a vendéglátásról alkotott elképzeléseinket. De hogyan is jön össze két fővárosi srác és válik a füstön sütés hazai úttörőinek egyikévé? Erre egy válasz van, mégpedig a véletlen. Nem tervezték éveken keresztül, hogy majd lesz egy olyan éttermük, ahol az általuk kialakított és elképzelt ételeket tálalják majd szívvel – lélekkel, de a sors valamiért úgy akarta, hogy Ők bizony találkozzanak. Mondhatjuk úgy is, hogy a közös érdeklődés sodorta egymás útjába Zsoltot és Rolandot, amely történet egy közös motorozással indult, majd a tetoválás, később pedig a gasztronómia szeretete és tisztelete adta meg a végső lökést, hogy megnyissák a közös vállalkozásukat. Sikertörténet az Övék, amelynek alapja a barátság és az egymás tisztelete.

“A szellemiség a mi hozományunk, olyan helyet szerettünk volna, ahova Mi is szívesen járunk.”

Urbán Roland

Ez egy olyan hely, ahol az emberek otthon érezhetik magukat, az ételek, a hangulat és az egész miliő azt a célt szolgálja, hogy aki ide beül az könnyen tudjon vele azonosulni. Egy pici amerikai életérzés Budapest középpontjában.

“A zene, a klubélet, a miliő mind, mind azt a célt szolgálja, hogy könnyedén tudjon vele mindenki azonosulni.”

Urbán Roland

Roland és Zsolt mindig is egy olyan helyet szerettek volna megalkotni, ahol Ők is jól érzik magukat. Hátterükből adódik, hogy otthon vannak a minőségi gasztronómia területén, mégis a kezdetektől meghatározott célokkal vágtak neki a munkának. Sokszor emlegetik, hogy míg mások felülpozicionálják magukat, addig Ők törekszenek egyfajta egyszerűbb büférendszert megvalósítani, azonban a valóságban a minőségi alapanyagokra építkezve próbálnak meg egy olyan vendéglátó helyet megalkotni, ahol a befektetett energia a vendégek szeretetében térül meg. Ehhez nagyon fontos, hogy egy jól működő csapatot állítsanak fel, akik maguk is ugyanolyan szenvedéllyel végzik a munkájukat, mint a tulajdonosok. Orsó Gábor a konyhafőnök és pitmaster, aki elhívatott és tapasztalt ezen a területen, hiszen már több tonna húst sütött meg mióta itt dolgozik. Alappillére a BP BARbq csapatának, a hely lelkületének fontos része. A bárban Urbán Gergő alapozza meg az étterem fontos arculatát, hiszen itt nem csak az ételeken, de az italokon is nagy hangsúly van.

Az étlap gerince fix, ezek egészülnek ki napi és heti ajánlatokkal. Az étterem minőségi és helyi alapanyagokkal dolgozik, amelyre nagy hangsúlyt fektetnek. Nagyon fontos számukra, hogy mindig tudjanak valami újat alkotni, ezek valamilyen inspiráció után születnek meg, amelyeket a saját arculatuknak megfelelően formálnak át. Gyorsétterem, amely a lassú sütés technológiájára alapoz.

“Igen, egy gyorsétterem, de nem az elkészítésbe. A szervírozás a lényeg. Apró trükkök vannak, amik azt eredményezik, hogy megoldható. Nem minden ételben, de tudunk gyorsak lenni.”

Urbán Roland

Tállyán már második alkalommal rendezték meg a hazai BBQ társadalom legnagyobb találkozóját, ahol a BP BARbq csapata is szerepelt ismét, nem kevés sikerrel. Ezen a rendezvényen mindig kitüntetés részt venni, olyan számukra ez, mint egy nyári tábor, ahol összefuthatnak a barátokkal és mindig tanulhatnak valami újat. A versenycsapat már összeállt, és idén szeretnének új versenyekre is eljutni, azonban ez még tervezési fázis alatt van, a jövő megmutatja, hogy mit tudnak majd megvalósítani.

“Az éttermi bbq és a verseny bbq totálisan más világ. Misem támasztja ezt jobban alá, hogy itt komoly eredményt elérő csapatok egyike sem éttermi csapat.

Mert az étteremben a vendégeknek vagyunk muszáj megfelelőt sütni, picit a magyar ízlésnek megfelelően. Ez a versenyen gyakorlatilag három darab nulla pontot kapna.

Az tetszik ebben az egészben, hogy ilyen nagyon jó közösség szokott kialakulni, és rengeteg hasznos és nagyon jó tanácsot lehet egymástól szerezni, amit az éttermibe is be lehet ültetni. Nagyon jó miliő, nagyon megfogott. Óriási élmény volt.”

Urbán Roland

A verseny barbecue egy más műfaj, hiába mondhatják el magukról, hogy náluk megy a legtöbbet a szmóker, napi szinten, ezeken az eseményeken mások az elvárások, mint amit az étteremben megszoktak. Ezeket a rendezvényeket egyfajta edukációs befektetésnek tekintik, amelyek jó esélyt adnak arra, hogy Ők is továbbfejlődjenek, továbbá fontos, hogy motiválják magukat, mert a csapategység és a versenyszellem újfajta szituációk elé állíthatja Őket, amely a jövőben még tovább ösztönözheti a társaságot a mindennapokban is.


“Én alapvetően is versengő típus vagyok. És győztes alkat is. Otthon karácsonykor simán borítom az asztalt, ha nem én nyerem a Gazdálkodj Okosan – t.”

Urbán roland

“A verseny csapat kész van” – mondja Roland, aki nagy kedvvel és érezhető önbizalommal beszél a jövő terveiről. Tállyán elkezdődött valami, és a hosszú évek munkája a verseny BBQ – ban teljesedhet ki. Nehéz összehozni és fenntarthatóan működtetni egy versenycsapatot, erről is kérdeztük Urbán Rolandot.

“Financiálisan nagyon nem mindegy. Sok pénzbe kerül. Hiába érsz el kimagasló eredményt, gyerekcipőbe jár ez a történet. Nincs az a szponzor, aki mögé az ember tudna állni.

Szerintem csak gyakorlás, gyakorlás kérdése. Azt, hogy mennyibe kerül, az ember vagy elfogadja, vagy nem, nyilván, a költséget el kell különíteni erre a dologra és úgy tekinteni rá, mint adott esetben marketing és edukációs befektetés, akkor ez nem elfogadhatatlan költség.

Így éttermi, vállalkozási szinten sokkal több pénzt költünk el látszólag felesleges, egyébként fontos dolgokra, amik nem is kevésbé fontosak, mintha egy versenyt megnyersz, és cikkek jelennek meg. Vannak ennek olyan utóhatásai, ami miatt megérheti.”

Urbán Roland

A név maga a kategória, a BP BARbq a nevében hordozza mindazt, amit jelenteni szeretne, laza, érthető, mégis különleges. Lassan sült, türelemmel és odaadással kezelt húsok sreet food kategóriában tálalva. A füst a fűszer, a tudás és a technológia pedig megalapozza az étel élvezeti értékét. De mit ad számukra a BBQ?

“Az, az iszonyatos szabadság, amit ez a műfaj ad, úgy, hogy egyébként meg sok szabálynak kell megfelelni közben, de az, hogy ugye 10 órába sok minden belefér. Nekem ez nagyon tetszett, hogy ha valamire 10 órán keresztül figyelsz és simogatod, spricceled, megméred, meg minden, egy csoda. Ez az egész egy életérzés, ami ezzel együtt jár.

Azóta van már otthon egy pit boxom, két töltényem. Otthon is folyamatosan sütök a családnak.”

Urbán Roland

BBQ, egy olyan műfaj, ahol az idő, a szakértelem nagyon fontos, hiszen a hosszú órákon keresztül sült húsok olyan változásokon mennek keresztül, amely során mással össze nem egyeztethető aromák és ízek alakulnak ki. Serényi Zsolt már régóta rajong ezért a műfajért, ezért már a tervezési szakaszban nyilvánvalóvá vált, hogy mi is adja az étterem profilját. A technikai háttér beszerzésekor törekedtek arra, hogy legjobb minőségű berendezéseket alkalmazzák. A magyar gyártású Pit Box szmókerek mellett, használnak Kamadó grilleket is a Green Egg – től. Ahogy az alapanyagok terén, a faszénből is a legjobbat alkalmazzák, hiszen ez az egyik legfontosabb, amely később a kész termék ízvilágát, állagát is meghatározza majd. Nem kötnek kompromisszumot, a legfontosabb az, hogy a vendég elégedetten távozzon és akarjon visszatérni.

“Büszkén mondom, Magyarországon nincs még egy Pitbox, ami többet van begyújtva, mint a miénk. Gyakorlatilag mindennap sütünk, ki sem hűl. Van, hogy bejövünk reggel és még 40-50 fok van benne. Izzó parazsat veszünk ki. Az minden bizonnyal előnyünkre tud szolgálni, hogy folyamatosan sütünk, komoly mennyiségeket. A cél az, hogy jó húsokat süssünk.”

Serényi Zsolt

Átformálták a közízlést és trendet teremtettek ebbe a piaci szegmensbe, megmutatták, hogy lehet a BBQ műfajában is minőségi vendéglátást létrehozni, amely szerethető és érthető.

Hogy mit hoz a jövő nem tudjuk, de szurkolunk, hogy a srácok megtalálják a lehetőségeket és bizonyítsanak abban amiben a legjobbak. A BP BARbq egy kivételes hely Budapest forgalmas középpontjában, de a siker titka abban az elszántságban és kivételes szakmai tudásban van, amit Ők képviselnek nap, mint nap. Azt gondoljuk, hogy méltán megérdemli, hogy a legjobb barbecue helyek között említsük Őket hazai viszonylatban is. Mindenképp érdemes betérni hozzájuk, ha meg akarjuk tapasztalni ennek a világnak az arcát, hiszen nem véletlenül mondják, hogy az Ő fűszerük a füst, ami körül öleli Őket is.


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.