Farkasinszki Ildikóval beszélgettünk változásokról, lehetőségekről, arról, hogy sosem késő rátalálni arra az útra, amelyet követni szeretnénk. Az Ő hozzáállása és személyisége folyamatosan inspirált minket. Reméljük másokat is.

Az egyik kedvenc képem Ildiről. Nagyon kedvelem azt az elszántságot, amelyet folyamatosan mutat, bármit is csináljon.

Ildit az ország egyik legkedveltebb TV műsorából ismerhettük meg, amely a Viasat3-on futó Ide süss! volt. Már akkor kiderült számomra, hogy Ildi természetes pozitív kisugárzása sok embert fog arra ösztönözni, hogy felfedezze a saját küldetését.

Azt gondolom, hogy az Ő példája mindenki számára iránymutató lehet, hogy felfedezze és megélje azokat az álmokat, amelyeket eddig féltetten rejtegetett.

Ez a kép is fontos számomra, hiszen arról szó, hogy bármennyire is mások vagyunk, mindig is az volt a célom, hogy közösséget teremtsek. Mert mindig hittem abban, hogy a jó étel és annak szeretete összehozza az embereket. 
(A képen szereplők: Farkasinszki Ildikó – Grill – Ázs, a párja Lovas József – Grilltársaság, Rauf Sven Tamás – Gasztrokibic, és én a szerző)

Ez a cikk már akkor elkezdődött íródni, mikor Ildi az Ide süss! műsorában tette a dolgát. Mindig mondom, hogy nem a győzelem a fontos, hanem a részvétel. Igazából nem is pontosan emlékszem már a műsorra, szerencsémre nekem megadatott az, hogy Ildit személyesen is megismerhettem. Sokat dolgoztunk együtt a másik személyes küldetésével kapcsolatban, amelyben szintén komolyan inspirálja az embereket. A barbecue hozott össze minket végleg, megismerhettem élete párját Józsit, láthattam azt, hogy hogyan élik meg közösen álmaikat, miközben részt vehettek életük nagy utazásában és eljutottak a BBQ versenyek legfontosabbikára a Jack Daniels Meghívásos Barbecue Világbajnokságra. Azonban Ő a sütés világában tud kiteljesedni, megmutatni azt, hogy miért is kedveljük Őt igazából.

Tudod miért fontos a finom étel?

Összehozza az embereket, bárhonnan származnak is. Mindenkit barátságossá tesz, és mosolyt csal az arcára.

FARKASINSZKY ILDIKÓ KEDVENC IDÉZETE A A HERCEGNŐ ÉS A BÉKA CÍMŰ FILMBŐL

Kevés hozzá hasonló embert ismerhettem meg a munkám során, határozott személyiségjegyei és hihetetlen pozitív kisugárzása minden alkalommal lenyűgöz. A Grill – Azs Cake House az, ahol igazán megismerhetjük Ildi valódi küldetését. Szerencsémre már nekem is többször sikerült végighallgatnom az órák elején tartott rövid bemutatkozását, amellyel minden tanulót megérint egy kicsit, és inspirál, ösztönöz arra, hogy igenis éljük meg az álmainkat és soha ne adjuk fel. Mindig elmondja a saját történetét, amely éppoly színes és emberi, mint Ő maga, volt már, vagy még mindig az coach, jogász, példás anya és nagyi, de lélekben, és most már testben is cukrász és tanár, akinek küldetése van ezen a téren. És, hogy mi – az Ő hivatása? Talán boldogabbá tenni a világot, amikor mosolyt csal az emberek arcára egy – egy süteménnyel, vagy élménnyel.

Az élmények fontosak, és vannak amelyek egy életre meghatároznak minket. A Tállya BBQ volt az a hely, idő és tér amikor sok olyan embert megismerhettem, akiket ma is a barátaimnak nevezhetek. Ildi az egyikük.

Nem is tudom, hogy milyen előszót is írjak a riportunk elé. A változás mindig fontos, amikor változol, hatással vagy az univerzumodra és a környezetedre. A metamorfózis során megváltoztatjuk a hozzánk közel élőket, majd rajtuk keresztül egyre nagyobb közösségre leszünk hatással. Ildi pont ezt teszi, inspirál, közösséget teremt és utat mutat. De erről meséljen Ő részletesebben.

Azt mondják sosem késő elkezdeni. Mesélj kérlek, hogy kerültél a sütés, az édesség világába. Hogyan sikerült ennyi év után egy teljesen más oldaladat megmutatni?

Már gyerekkoromban is – főleg, ha a szüleim nem voltak otthon – szerettem a konyhában kotyvasztani.

Aztán, amikor saját családom lett, kibontakozhattam. Vettem néhány alap szakácskönyvet és sorba sütöttem, főztem a recepteket. Egyre több dicséretet, elismerést kaptam az elkészült fogásokért, így ez a terület mindig sikerélményt jelentett.

Ehhez menekültem, ha rossz kedvem volt, a sütéssel oldottam a stresszt, és élveztem a végeredményt. Mind enni, mind pedig a családtagokat, barátokat elkápráztatni.

A Grill – Ázs nem csak egy sütisuli, egy olyan hely, ahol az emberek közösségre találnak.

Persze ekkor még csak egy átlag háziasszony szintjén műveltem a gasztronómiát, de sosem éreztem tehernek, mint sokan mások. Sőt! Később aztán, amikor az eredeti szakmámban, munkámban egy kicsit elfáradtam, kiégtem, azt éreztem, hogy muszáj valami olyasmit csinálnom, ami örömöt ad.

Elgondolkodtam mivel is szeretek igazán foglalkozni.  Három dolog jutott eszembe: a sütés, a főzés és a tanulás. Gyakorlatilag az egész életemet végig tanultam, 3 diplomám és 5 végzettségem van. Még egy diplomára nem volt szükségem, így maradt a szakács és cukrász képzés. Szétnéztem, hol találok olyan iskolát, amit hétvégén lehet végezni és nem túl hosszú. Végül egy OKJ-s cukrász képzésre iratkoztam be. 

A szakmai gyakorlatomat egy fantasztikus kis családi cukrászdában töltöttem, ahol rengeteget tanultam. Azt hiszem akkor dőlt el a sorsom, amikor az első sütim kikerült a vitrinbe, és borravalót küldött az egyik vendég a cukrászműhelybe, mert a pitém annyira ízlett neki.      

Az emberek a népszerű Ide Süss! – ben ismertek meg, ahova kalandos úton kerültél. Mesélj az élményeidről!

Ez elég érdekesen alakult.

A párommal, Józsival épp külföldön nyaraltunk, amikor az ő üzlettársa elküldte az Ide Süss felhívását, hogy résztvevőket keresnek a műsorba. Józsi noszogatott: “ez épp Neked való, jelentkezz”! Kicsit még vacilláltam, de ő nem tágított. Együtt írtuk meg a jelentkezésemet, kerestük a süti fotókat és még onnan küldtük el az e-mailt. Haza sem értünk a nyaralásból, amikor behívtak az első castingra.

Aztán már nem volt visszaút ….még két válogatásra kellett elmennem, és máris az IDESÜSS, az ország nagy amatőr cukrász versenye forgatásain találtam magam. A verseny pedig olyan jól sikerült, hogy  büszkén mondhatom el:  a döntőbe jutva, az ország három legjobb amatőr cukrászának egyike vagyok.

A forgatást nagyon élveztem, jó kis csapat alakult ki ott. Mind a versenytársak, mind a stábtagok nagyon „jó fejek” voltak. A két döntős társammal pedig igazi barátság szövődött. Gergőt már a cukrász képzésről ismertem, Ági pedig olyan volt mintha a fogadott lányom lenne. Azóta is tartjuk a kapcsolatot, nyomon követjük egymás sorsának alakulását.

A két zsűritag, – Baracskay Angéla cukrász és Szabadfi Szabolcs pék – a verseny alatt még természetesen kellően távolságtartó volt, de az eredményhirdetést követően velük is oldottabb lett a légkör. Szabinál egy éjszakai műszakot is eltöltöttem a pékségben, ahol számos szakmai fogást tanított nekem, és a mai napig a tőle kapott kovászokkal sütök.    

A váltás mindig nehéz, mi inspirált, hogy válts? A Tv műsor mennyit segített a döntésben?

Amikor jelentkeztem a műsorba, még egy nagy közigazgatási szerv humánpolitikai vezetője voltam.

Azért is adtam be nehezen a derekam, mert annyira összeegyeztethetetlennek tartottam a munkámat és a TV-s show műsorban szereplést. Tudtam, hogy ha úgy döntök, benevezek az Ide Süssbe, az sokkal több lesz mint egy „játék”, megváltoztatja az életem.

Leültem hát a főnökömmel, és megkértem, hogy engedjen el engem, mert én most „önmegvalósítok”.

Maximális támogatást, biztatást kaptam tőle, így nyugodt szívvel vágtam bele a versenybe. Már semmiképpen nem lehettem vesztes.

Azt azonban el kell mondanom, hogy a karrierváltás nem egyszerű döntés.

Nem elég egy nagy levegőt venni, nem elég bátornak lenni. Nagyon sok csillagnak kell együtt állnia, hogy sikerüljön. Nálam ez úgy tűnik éppen így volt.

50 éves múltam, a gyermekem már önálló családot alapított, egzisztenciálisan is rendben volt minden. De a legfontosabb, hogy a hozzám legközelebb állók – a kedvesem, a lányom, az édesanyám, a barátaim – maximálisan támogattak és biztattak.

Persze, a döntést én hoztam meg, és azóta is én teszek meg minden lépést, de a háttér, hogy hisznek bennem, óriási erőt ad.          

Miért döntöttél úgy, hogy elkezded a süti sulit? Miért pont az oktatásra esett a választásod?

Az TV-s cukrászverseny után néhány hónapig eltartott az útkeresés. Azt tudtam, hogy nem akarok cukrászdát nyitni, és nem akarok reggeltől estig sütiket sütni, meg fényképezőgép, vagy tűzoltóautó alakú tortákat készíteni. Ezzel sincs semmi baj, csak nem az én világom.

Nekem olyasmi kell, amiben kiélhetem a kreativitásomat, a fantáziámat, ami szabadságot ad. Ami olyan „Ildis”, különleges, egyedi, mint a grilldesszertek.

Persze nyilván nem véletlen, hogy olyan sok éven keresztül foglalkoztam emberekkel. Még 30 éves sem voltam, amikor először vezető pozícióba kerültem jegyzőként, utána pedig jó néhány felső vezetői munkakört töltöttem be.

A jogi mellett van egy népművelő és egy pedagógus diplomám, és elvégeztem a coach akadémiát is. Szóval nekem fontos, hogy sokan legyenek körülöttem, hogy szervezzek, hogy vezessek, hogy tanítsak.

Tanítsak?

Hát persze! Sütőiskolát fogok indítani!!!

Ahogy jött az ihlet, úgy meg lett a hely is, a Porcukor Főzőiskola a főváros szívében.

Mennyire próbáltál meg belemerülni a szakmai részébe? Fontos volt számodra, hogy részt vegyél valamilyen cukrászati képzésben?

Amikor beiratkoztam a cukrász képzésre, nem kifejezetten a papír megszerzése volt a célom.

Tanulni akartam, hogy amit addig ösztönösen csináltam, az tudatos legyen. Hogy megismerjem az alapanyagokat, a folyamatokat, a technikákat. Hogy értsem, mi mivel, hogyan működik. 

Óriási csalódás volt számomra az OKJ-s képzés.

Nem mondom az intézmény nevét, elég annyi, hogy értesítés nélkül elmaradtak az előadások, hiányoztak az alapanyagok a gyakorlaton, stb.

A méltatlankodásomra, azt a választ kaptam, hogy rossz helyen vagyok. Ide csak a szakmunkás bizonyítványért jönnek, a tudást, az élményeket különböző workshopokon lehet megszerezni.

Mi van? (Nyilván nem minden képzőhely ilyen, de én pont ezt fogtam ki.)

Azért becsületből – meg persze, hogy a befizetett, nem kevés pénzem ne vesszen kárba – végig csináltam a képzést.

Szerencsére a szakmai gyakorlatot egy olyan csoda helyen szereztem, ahol már első nap rám bízták a sajttorta készítést. Mindent csinálhattam, és rengeteget tanultam. Ez volt a Béke idők cukrászdája, a mai napig szeretettel gondolok Sándor Ági cukrászra, aki nem féltette a receptjeit, a tudását.

A mai napig visszajárok egy finom sütire, egy jó beszélgetésre. 

Azóta pedig – megfogadva a tanácsot – ha csak tehetem, mestercukrászok workshopjaira járok, tanulok, gyakorolok, gyűjtöm és próbálgatom a recepteket.

Kialakult a saját stílusom, gyűlnek az „Ildi sütik”. 

A Grill -ázs Süti sulit tavaly kezdted el, amelyről elmondhatjuk, hogy nagyon sikeres. Hogyan értékeled az első évet? Merre tovább, miben lehet fejlődni?

A hely megtalálása nagyon fontos, de csak ez első lépés volt.

Na de lesznek majd tanítványok, meg lehet ebből élni?

Félve kérdeztem meg az ismerőseimet mit szólnának a süti sulihoz? Lenne kedvük jönni, mit tanulnának legszívesebben?

Olyan sok választ, biztatást, sürgetést kaptam, hogy a próbanapot – amit a barátaimnak, kollégáimnak szerveztem – sem tudtuk megvárni.

2018. október 26-án, péntek délután 15 órakor megnyitotta kapuját a Grill – Ázs sütisuli, ahol nagymamáink, anyukáink kelt tésztáit sütöttük.

A workshop végén az egyik résztvevő megjegyezte: ” ha már kezelhetetlenné válik számomra a sok tenni való, szívesen jön hozzám dolgozni”.

Na, akkor úgy éreztem, hogy itt valami nagyon jó kezdődött.

Magam sem hittem volna, hogy ennyire sikeres lesz a suli. Az elején még persze inkább a barátaim, ismerőseim, munkatársaim jöttek. Nyilván voltak közülük, akik nem csak sütni akartak tanulni, hanem támogatni szerettek volna engem. Ez nagyon jól esett, és sok erőt adott. 

Azóta pedig, szinte minden péntek délután tematikus workshopokon sütünk együtt. Büszke vagyok, hogy már több százan jöttek el hozzám tanulni, párok, barátok és barátnők, anya-lánya és anya-fia párosok, komplett családok, és nem csak hölgyek, de egyre többször urak is.

Tartottak már nálam lánybúcsút és csapatépítő rendezvényt is. Vannak, akik az ország távoli pontjairól érkeznek időt, fáradságot nem kímélve. Elképesztő!     

Számomra nagyon fontos, hogy aki eljön hozzám, az úgy érezze megérte. Nem csak a tudást és a recepteket, hanem jó sok sütit is vihet haza. Hadd örüljön a család is, küldjék csak újra tanulni a Grill-ázsba még ezt is, meg azt is.

Boldog vagyok, hogy jó páran vannak, akik vissza-vissza térnek. A csúcstartó már a 13. alkalommal jött együtt sütni velem. Szerencsére van utánpótlás is, a legfiatalabb tanulóm 8 éves volt. (mosolyog – a szerkesztőség).

Mára már elmondhatom, hogy egyre többen vannak, aki korábban még nem találkoztak velem.

Azt gondolom, hogy hozzád nem csak a sütni, tanulás miatt járnak a tanulók, hanem azért, mert egy pozitív személyiség vagy. Mi volt a cél, amikor elindítottad a tanfolyamokat?

Nem rég az egyik kedves ismerősöm megkérdezte tőlem: Ildi, süticoach lettél? 

Annyira megtetszett ez az elnevezés, hogy most már így mutatkozom be a workshopok elején. Kicsit mesélek magamról, a karrierváltásomról, a Süti suliról. Arra is kíváncsi vagyok, hogy akik eljöttek aznap, miért vannak ott. Hogyan viszonyulnak a sütéshez, az adott témához.

Ez a kis beszélgetés oldja a légkört, megtudjuk egymás nevét, kicsit megismerjük a többiek hátterét. Mindjárt könnyebb a közös munka.

Nálam ugyanis párban dolgoznak a résztvevők. Megkapják a recepteket, az alapanyagokat és együtt csinálnak mindent. Figyelek rá, hogy otthon is reprodukálni tudják majd a tanultakat, ezért kézzel gyúrunk, habot verünk, nyújtunk, szaggatunk, díszítünk.

Nem használunk különleges eszközöket, vagy ha mégis, akkor azt mindig részletesen bemutatom, elmagyarázom, elmondom hol, milyet érdemes beszerezni. Végig köztük vagyok, ha kérdés van, válaszolok, ha elakadás van, tovább lendítek, megmutatom a technikákat, megosztom a praktikákat.       

Ha elfáradnak, leülünk uzsonnázni, közben beszélgetünk, sztorizunk, nagyokat nevetünk. 

Mire eltelik a 4-5 óra, nem csak a sütik készülnek el, de közösség is épül, barátságok kötődnek.

Nagyon érdekes, hogy milyen sokféle ok vezeti hozzám az embereket. Van aki a régi ízeket szeretné újra érezni, van aki elveszített receptet próbál pótolni, van aki még sosem mert hozzá fogni és van aki a sokszor készítettet akarja tökéletesíteni. De azt is sokan mondják, hogy „én időt” akarnak maguknak nyerni. A finom sütik már csak a hab a tortán, hogy stílszerű legyek. (mosolyog – a szerkesztőség)  

Nekünk is sikerült részt vennünk több tanfolyamon is, és egy nagyon pozitív szociális térbe érkeztünk meg, amelyben mindenki kicsit levetkőzheti a hétköznapok feszültségét, és kikapcsolódhat a mindennapokból. Milyen tematika alapján találod ki az eseményeket? Melyek a legkedveltebbek?

Örülök, hogy így éreztétek.

Én is úgy látom, hogy általában jobb kedvvel mennek haza az emberek, mint ahogyan érkeztek. Nyilván ennek elsődleges oka, hogy gyönyörű és finom sütiket, kenyereket készítünk, de azért az is benne van, hogy pár órára elfeledkeznek a gondokról, csak arra figyelnek, ami a konyhában történik.

A beszélgetések közben az is kiderül, mit készítenének még el szívesen, csak úgy záporoznak az ötletek, javaslatok.

Nekem már csak a logisztika marad.

Komolyra fordítva a szót, gondosan megtervezem egy-egy workshop témáját, menetrendjét. Rengeteg receptet kipróbálok, míg meg nem találom – a szerintem – tökéleteset. Utána olvasok az adott süti történetének, ki találta ki, ki tökéletesítette, ki reformálta meg, így még inkább a magaménak érzem.

A tanfolyamok konkrét téma köré épülnek fel, és legalább négy – öt féle desszertet készítünk el egy-egy alkalmon.

A sok édesség, kóstolgatás, nyalakodás közben jól esik egy kis sós uzsonna is, amit mindig én készítek, szintén a témához kapcsolódóan.

Ha pitéket, tartokat sütünk, akkor pl. quiche az uzsi, ha égetett tésztát, akkor körözöttes mini fánk, stb. Persze már rájöttem, hogy ezeknek a receptjeit is vinnem kell magammal, mert azonnal kérik a jól lakott tanulók. (mosolyog – a szerkesztőség)

A legnépszerűbb a – manapság reneszánszát élő – kovászos kenyér, ezek az időpontok pár nap alatt betelnek. Nagyon kedvelt a mousse és tükörglazúr téma, és persze a valamilyen ünnephez, eseményhez kötődő finomságok, mint karácsonykor a bejgli, vagy húsvétkor a kalács.  

Szinte könyörögnek a különböző torták készítésért, így hamarosan azokat is beiktatom a repertoárba. De érkezett már javaslat hagyományos, lakodalmas sütik készítésére is. 

Azt gondolom, hogy ez egy nagy vállalás számodra, mégis örömöd leled benne. A hétköznapokban milyen kihívásokat találsz még magadnak?

Soha annyira nem éreztem, hogy a helyemen vagyok, mint most.

Rengeteget dolgozom – ez nem újdonság – de egy-egy workshop, vagy rendezvény után jól eső fáradtsággal, elégedettséggel megyek haza.

Annyira fel vagyok ilyenkor dobva, hogy még órákig mesélem az élményeket a páromnak, aki mindig türelemmel végig hallgat, és sosem mulasztja el elmondani, mennyire büszke rám!

De nem dőlhetek elégedetten hátra. Rengeteget kell még tanulnom, hiszen aki tanításra adta a fejét, annak mindig a tanítványai előtt kell járnia.

A cukrászat pedig rohamos léptekkel fejlődik, olyan csodákat készítenek a mesterek ….., csak győzzük követni.   

Ha jól tudom a párod is ebben az időben találtad meg, aki szintén a gasztronómia rajongója és egy új műfaj rajongójává tett téged. Mesélj a BBQ – val való találkozásodról?

Nos, igen. Józsival (Lovas József) 3 éve alkotunk egy párt, és remélem ez most már így is marad.

Már a kapcsolat kialakulása is a gasztronómiához köthető, hiszen az első randevúnk egy kellemes vacsora mellett egy Sváb kisvendéglőben történt, és még haza sem értem róla, amikor jött az sms, hogy lenne-e kedvem Főzőiskolába menni vele?

Hát lehet egy ilyen pasit nem imádni? Aki ennyire tudja, hogy mivel vehet le a lábamról. (mosolyog – a szerkesztőség)

Hamar kiderült, hogy Ő is szereti a gasztronómiát, különösen a grillezés, a BBQ világa ragadta meg.

Olyannyira, hogy ez a hobby neki már a hivatásává is vált, fantasztikus grill birodalmat épített fel a GRILLTÁRSASÁG-ot. Engem is magával ragadott a lelkesedése, és vásároltam egy csodás PRIMO kerámia kemencét.

Eltökéltem, hogy tanulni, kísérletezni fogok ebben a remek sütőben. A legtöbbünknek a grillezésről, a nyílt tűzön hirtelen hús sütés – tarja, legfeljebb csirkemell, esetleg zöldségek – na jó, a beavatottabbaknak a barbecue-zás, low and slow, meg ilyesmik jutnak eszünkbe. De hogy a kamadoban sütiket, kenyereket, pogácsákat is lehet sütni, az már kevésbé magától értetődő.   

Hamar elvarázsolt a Grilldesszertek világa, és ma már büszkén mondhatom el, hogy nagyon sok jelentős grill/BBQ rendezvényen veszünk részt együtt.

A ”marcona, nagydarab, tetovált, szakállas” pasik sorban állnak a kamadoban sült sütijeimért, kenyereimért, és kérik a recepteket, sőt sokszor a tanácsaimat is.

Így lettem én “Grillnagyi”.

Nem rég pedig olyan csodás élményben volt részem, ami az életem egy meghatározó eseménye lett.

Egy fantasztikus csapat tagjaként részt vehettem Tennessee-ben a KCBS BBQ Világbajnokságon. Amíg a fiúk – Lengyel Szabi, Závodszky Attila, Falvai Jani és persze a kedvesem – a húsok sütésében, a szósz és a hazai ízek kategóriájában mérették meg magukat, addig az enyém lett a desszert elkészítésének lehetősége.

Egy 8 elemből álló sajtkrém mousse tortát készítettem spártai körülmények között a lakóbuszban, melyet a 6 tagú zsűri a maximális 180 pontból 175-re értékelt.  

Ildi sajtkrém mousse tortája amely szép eredményt ért el a Jack – en.

A sütés lett az életed középpontja, ez egy önmegvalósítás, vagy egy kihívás, amelyet teljesíteni szerettél volna?

Kihívás? Az Ide Süss valóban az volt, hiszen ott megmérettettem magam.

Ahhoz képest amit most tudok, akkor még tényleg amatőr voltam. Lelkesen, de kissé kétkedve vágtam bele, és minden egyes versenynappal nőtt az önbizalmam.

A végére pedig már tényleg hittem, hogy többet tudok egy átlagos háziasszonynál.

Önmegvalósítás? Nevezhetjük így is, hiszen minden megkomponált tortában, minden megtartott workshopban, minden megsütött grilldesszertben benne van a lelkem.

Ettől lesz hiteles, szerethető.

A cukrászat fegyelmezett műfaj, pontos receptek, mértékegységek, sütési hőfokok, idők. Ugyanakkor elképesztően kreatív is, egy új összetevő, egy kis fűszer, egy különleges forma és máris valami mást kapunk.

Vagy gondoljunk csak egy-egy tortára, ami felér egy műalkotással, a cukor virágokra, és kompozíciókra, a csoki figurákra, az artisztikára, és még sorolhatnám.

Számomra az igazi sikert az jelenti, amikor visszajelzést kapok. Ha nem győzöm nézegetni a fotókat a tanfolyamon részt vevők otthon sütött sütijeiről, a tortákkal ünnepeltek boldog mosolyáról.

Hogy újra és újra eljönnek hozzám tanulni, hogy ajánlanak másoknak is, hogy egyre többször hívnak különböző eseményekre, médiába, hogy példaként emlegetnek.

Milyen rövid, illetve hosszú távú terveid vannak? Mit fogadtál meg 2020 – ra?

Nem szoktam fogadkozni, és hosszú távra nagyon tervezni sem.

Rövid távon az a legfőbb célom, hogy a szép nagy családomban mindenkinek megsüthessem a szülinapi tortáját, az 1 éves unokámtól kezdve a 80 éves édesanyámig.   

A nagy álmom pedig, hogy egyszer – talán nem is olyan sokára – a könyvespolcra tehessek a saját gyönyörű receptkönyvemet a grillben készült desszertjeimről.

Mit gondolsz a mostani helyzetről? Hogyan hatott rád és a tevékenységedre a koronavírus által kiváltott krízis? Láttam, hogy ebben is megtaláltad a küldetésed és folyamatosan sütsz otthon. Mivel tudod, vagy szeretnéd jelen pillanatban segíteni, támogatni a közösséget?

Mindannyiunk számára rendkívül nehéz időszakot élünk most. Én még a szerencsésebbek közé tartozom, hiszen – épp a karrierváltásnak köszönhetően – megtehetem, hogy otthon maradjak, otthonról dolgozzak.

A Sütisuli workshopjai ugyan pihennek, személyesen nem találkozhatom a tanítványokkal, de igyekszem őket a közösségi média adta lehetőségekkel élve inspirálni, edukálni.

Azt gondolom, most értékelődik fel igazán az, amit én tudok, hiszen olyanok is „rákényszerülnek” az otthoni sütésre, akik korábban bármi okból nem gyakorolták ezt a tudományt.

A rám szakadt szabadidőt kihasználva, keresem, és fejlesztem a recepteket, sütök amennyit csak tudok, és az eredményt megosztom a követőimmel. Most végre van időm arra is, hogy a korábbi recepteket feltöltsem a weboldalamra, hogy ott szépen rendszerezve, bárki megtalálja azt, amit éppen keres.

Nagyon örülök annak, hogy a jelenlegi élesztőhiányos időszakban, egyre többen próbálkoznak nagyanyáink módszerével, a kovásszal sütéssel.

Mivel én már jó ideje kovásszal sütöm otthon a kenyeret, és a péksüteményeket, mindig csücsül a hűtőmben egy kis fehér-, és rozskovász is, várva, hogy újra életet adhasson. A kovászmagot még az Idesüss után kaptam Szabadfi Szabi- tól.

Gondoltam hátha valaki örömmel fogadna belőle, addig is, amíg a sajátját felnevelgeti. Meghirdettem hát a világhálón, hogy aki kér, annak előre egyeztetett módon és időben szívesen adok.

Jelentkeztek is jó páran. Hozzáteszem, mindenki megkérdezte, hogy mivel tartozik, vagy mit hozzon cserébe.  Hát nyilván semmit, hiszen ez “csak egy kis liszt és víz”. Csak annyit kértem, hogy süssenek finomakat és tartsák életben a kovászt.

Na szóval, este jól megetettem a Drágáimat, amit reggelre gyönyörű buborékolással, és növekedéssel háláltak meg. Szépen kiadagoltam, felcímkéztem, becsomagoltam és részletes használati utasítással ellátva, fél óránkénti ütemezéssel – ahogyan azt mindenkivel szépen előre legyeztettük – kiraktam a csomagocskákat a kerítés tetejére.

Szigorúan betartva, hogy nem érintkezem senkivel. Ez volt a legnehezebb az egészben, hiszen olyan jó lett volna kicsit cseverészni, tanácsokat, tapasztalatokat megosztani a lelkes sütőtársakkal.

A kenyér és a kovász összehozza az embereket

Mindenki jött szépen sorba, és láss csodát, a kerítés tetején átváltoztak a kovászcsomagocskák a hálás emberek csereajándékaivá. A könnyem is kicsordult a meghatottságtól.

Szóval nagyon nehéz idők ezek, mégis felemelő, ahogy az emberség itt is, ott is megmutatkozik. Ez már mindig velünk fog maradni, akármennyi ideig tartson is, míg újra együtt süthetünk a Grill-ázs Sütisuliban.


Egy gondolat “Farkasinszki Ildikó: A karrierváltáson túl – A sütés szerelmese!” bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.