Cser Ádám: Hangot kell adni az elkerülhetetlen változás fontosságának a szektorban!

A koronavírus okozta pandémia első hulláma komoly gazdasági válságot indított el, amely erőteljes humánerőforrás és bevételi veszteségeket okozott több szektor számára is. A turizmus összeomlásával dominóelv alapján dőltek be az ebből táplálkozó szektorok is, mint például a vendéglátás, azonban a második hullám még tovább mélyítheti a szektort érintő válságot.

További információk

Valincsek Ádám – Most minden változik

Nem kérdés, hogy az olyan tehetséges fiatal szakemberekre van szüksége a hazai vendéglátásnak, mint Valincsek Ádám, aki 2017 – óta Londonban dolgozott, egy öt csillagos szállodában szerzett tapasztalatait szeretné itthon kamatoztatni. Most az ilyen rendkívül szorgalmas és elszánt fiatal szakemberek szavaira van szükség, hogy inspiráljanak minket, a szektort.

További információk

Meczker Tamás – Itt az ideje az összefogásnak

Magyarország kormánya az osztrák példát követve hozta meg a döntéseit. Ezért is kérdeztük meg Meczker Tamást, aki már régóta Bécsben él és dolgozik. A DasVivet bár és étterem séfjét és a Prëzli Shop tulajdonosát mindig is azért szerettük, mert őszintén és szakmailag reálisan nyilatkozott a hazai gasztronómiát érintő problémákról, illetve hiteles rálátása van az osztrák helyzetre.

További információk